Essen. Társasjátékot kedvelő számára nem lehet ismeretlen ez az város Németország északnyugati sarkából. Évente itt rendezik az egyik (ha nem a leg) nagyobb Játékkiállítást és vásárt. A legtöbb kiadó erre az időpontra időzíti új megjelenését, itt mutatkoznak be kisebb kiadók, egyszeri, egy-egy játékos szerzők - mindenki, aki a játékiparban érdekelt.
A nagyobb kiadóknál le lehet ülni asztalokhoz, ahol ki lehet próbálni a játékokat. Ezt segítik a speciális terítők (a játéknak megfelelően mit hová kell tenni ábrával), kölcsönözhető játékok és segítőkész animátorok. A kisebb kiadóknál akár maga a játéktervező magyarázza el a legújabb játékának működését, és akár vele is lehet játszani egy-egy partit.
A vásárt nagy felhajtás és szinpadias dolog övezi: az alaprajzot csak 10 nappal a megnyitó előtt, a megjelenések listáját pedig 1 nappal a nyitás előtt (épp a percekben, ezt használom ki e kis szösszenet megírására). Ennek ellenére lehet tudni mik jönnek: a kiadók saját honlapjukon nem rejtik véka alá az újdonságaikat, és a BGG-n is van lista a megjelenésekről: Essen Canonical list (sok egyéb Essenes lista mellett)
Ilyenkorra már 5-6szor átnéztem a listát, kiválasztottam mit akarok megnézni, egykét játék szabályát elolvastam.
Az előkészületek közé tartozik az irigykedő pillantások begyűjtése - engesztelésképp a haveroknak megnézendő, lefényképezendő esetlegesen beszerzendő játékok listájának összeállítása.
A tavalyi tapasztalatok alapján pokróc előkészítése, kaja, kávé és egyéb finomság beszerzése a holnapi nap feladata, és alvás minden mennyiségben. Bár az utolsó pillanatokban mindig 1000+1 tennivaló van.
A nagy utazás előtt még néhány utolsó egyeztetések vannak hátra - például Richard Breese meghívásának begyűjtése az új játékának tesztelésére, utolsó árak, árlisták kinyomtatása.
Előző este már rákészélülés: holnap ilyenor már a pályán leszünk, úton kifelé...
A következő beszámoló már kintről érkezik, remélem képekkel, és soksok élménnyel illusztrálva.
Addig is előzetesen néhány kép a Board Game News oldaláról.
Friedman Friese alkotás - róla mégbiztos fogtok hallani. Tipikusan az az ember, akit ránézésre semmiképpen sem sorol az ember a normálisak közé (például egyik jellemzője a zöld színű haja), és mégis zseniálisakat alkot.