Az egyszerű alapszabály – a nagyobb támadóerő legyőzi a kisebb védekező erőt - és a jó kiegészítő szabályok (taktika kártyák, meg a terep) biztosítják, hogy néhány elkövetett hiba ellenére sem biztos a végső vereség. Sőt esetünkben, volt hogy a sokkal több egységgel és vezérrel bíró sereg, csak a szerencsének köszönhette a győzelmet, mert egy végső rohammal majdnem betörtek a táborába. Ugyanis, mint említettem többféleképp lehet a katalauni csatát megnyerni. Uralhatjuk a csatatér többségét, legyőzhetjük az ellenség vezéreinek többségét, vagy betörhetünk az ellenséges táborba. Velem előfordult, hogy míg a csatatér uralását készítgettem elő, páratlan lehetőség nyílt egy betörésre, csak ne lettek volna ott azok a fránya római nyílvető gépek. Persze jobban meg kellett volna ismerni a rómaiak taktikáit, mielőtt megtámadom őket. Hiába, így járnak a tájékozatlan hadvezérek.
A kiegészítő szabályokra visszatérnék egy kicsit. Nekem mindig fontos egy játékban, hogy a hangulatomnak, vagy akár az időmnek megfelelően kicsit lehessen másképp is játszani és ennek ez a játék páratlanul megfelel, mert a konkrétan megfogalmazott és kártyákkal is megtámogatott kiegészítő szabályokon kívül is szinte kínálja a különböző módozatokat, és lehetőségeket. A szerencse szerepe például úgy taktikázható ki a játékmenet során, hogy a szabályt még csak ki sem kell iktatni, ezért ha rászorulunk, még mindig lehet egy esélyünk.
Ha az ellenfél sokat gondolkodik, mi pedig tudni véljük, hogy mi lesz a helyes lépés, nyugodtan tanulmányozgassuk a katonai egységek kidolgozott ábrázolásait, mert ez is segít beleélni magunkat egy ókori hadi helyzetbe! A vezérekről, és népeikről rövid leírást található a szabálykönyvben, ami elegendő ahhoz, hogy ne ismeretlenekkel csatázzunk együtt, vagy ne csodálkozzunk, hogy miért is vannak mind a két oldalon gótok.
A játék két személyes - bár van rá utalás, hogy csapatban is játszható – ezért egy játékeste kezdő vagy záró-darabjának ideális lehet, amikor még vagy már nem vagyunk elegen. A kedvenc ötletem például, hogy ha játékot tervezünk, akkor majd elosztjuk előre a csapatokat és az emberekhez népeket is rendelünk, amik csak akkor érkeznek majd a csatatérre amikor a játékos tényleg megjön ...
Godó Gábor
)Hello!
nem köteketnék de Attila nem Atilla.
Szia,
A játék (mint a dobozon látszik) a régies írásmód szerint írja a nevet! Ezt nem én találtam ki, hanem a játék szerzője...
Ezt az ismertetőt is kaptam! Kiváncsi vagyok más játéktapasztalatára is...